2015. január 6., kedd

I Heart Makeup I Heart Chocolate paletta – a Too Faced Chocolate Bar hasonmása – képek, színminták és vélemény

Nos, azt hiszem, megszületett a blog eddigi történetének leghosszabb bejegyzéscíme... A lényeg viszont, hogy következik az év első palettatesztje, és mivel elég sokan érdeklődtek nálam a Too Faced Chocolate Bar palettájával kapcsolatban megjegyzésben és e-mailben egyaránt, úgy találtam, hogy talán ennek a hasonmása lenne a legjobb választás idei elsőnek.

Valószínűleg már tudjátok, mekkora kedvenc is nálam a Chocolate Bar, de ha még nem olvastátok, itt találhatjátok meg a róla szóló tesztet, legutóbb pedig az egész éves kedvencek között szerepelt, hiszen teljes mértékben elrabolta a szívem a kinézete, az illata, a színek minősége, hogy nem kell az alápotyogástól tartani, és hogy életteli, tartós színeket tartalmaz. Az ára viszont húzós, ez tény, így amikor megtudtam, hogy létezik egy hasonmása, elhatároztam, hogy egyszer sort kerítek majd az összehasonlításukra. Ennek pedig most jött el az ideje, ám előbb lássuk a főszerepben az I Heart Makeup I Heart Chocolate nevű palettáját.






Nos, a csomagolás maga továbbment egy lépéssel, és már egy megkezdett, olvadozó csokoládét ábrázol. A műanyag egyébként meglepően masszív, sokkal strapabíróbb ez a csomagolás, mint pl. a Makeup Revolution Iconic palettáké, amelyek szintén híres paletták másolatai, és hasonló árfekvésű termékek. Ez tehát egy abszolút pluszpont.

A színek nevet kaptak, ami szintén pozitív, bár sajnos ugyanúgy csak egy fólián szerepelnek, mint az eredeti paletta színnevei:



Még egy óriási pluszpont viszont a tükör, amely ott marad, ahova beállítjuk. Emellett nagyobb is, mint az eredeti paletta tükre, így ez a része sokkal jobban bejön, mint az eredetié.





A színek pedig csodásak, efelől semmi kétség: nagyon mutatós ez a paletta.





Alább pedig egy kis összevetést is láthattok: rövidebb, szélesebb, ugyanakkor kevésbé vastag palettáról van szó:




Alább pedig a színeket is megvizslathatjátok az eredetivel összevetve:




Egyébként bizonyos színek nagyon eltérőnek látszódnak a palettában, színmintában viszont nagyon is hasonlóak lesznek, azonban ennek az ellenkezőjére is ugyanúgy láthatunk példát. A színminták négyféle fényviszonyban készültek: kétféle ISO-beállítású természetes fény, napfény és vaku, hogy biztosan teljes képet kapjatok arról, melyik szín mennyire tér el az eredetitől. Minden esetben bal oldalon az eredeti, jobb oldalon pedig a hasonmás látható.

Guilded Ganache vs. Piece Me Together:

A hasonmás jelentősen metálosabb, mint az eredeti, amely inkább szaténosnak nevezhető szín, a pigmentáltsága viszont jó, és az árnyalatot is jól eltalálták a készítők.






White Chocolate vs. You Need Love:

Nem készült színminta, mivel a bőrön nem láthatóak, de az eredetihez nagyon hasonló minőségű a hasonmás.

Milk Chocolate vs. One More Piece:

Az eredetivel azonos pigmentáltságú, mindössze egy árnyalatnyival eltérő, csodás matt színt kapunk a hasonmásban is.






Black Forest Truffle vs. Love Torn:

Az eredetinél hűvösebb, sokkal bordósabb alapszínt kapunk, amelyben a csillámok hasonlóak ugyan, viszont a pigmentáltság elmarad az eredetiétől. Ettől függetlenül az átlagosnál jobb, könnyen építhető szín ez is, így a minőségével nincsen gond.






Triple Fudge vs. Stolen Chocolate:

Az egyik legjobban eltalált szín, amely mind színében, mind textúrájában és pigmentáltságában az eredetivel azonos. Igazi matt étcsokoládészín. 






Salted Caramel vs. Thank Friday:

Az egyik kedvenc színem ez a matt, vöröses beütésű szín, amely tökéletesen működik a mélyítővonalban satírozószínként, füstös sminkben pedig csodásan kiemeli a kék és zöld szemeket. A hasonmás egy leheletnyivel sötétebb és még kisebb lehelettel hűvösebb csak nála, így ez is kifejezetten jól sikerült szín.






Marzipan vs. More!:

Az eredeti az abszolút kedvenc színem a palettából, amely rózsaszín és rózsaarany közötti árnyalatával a teljes szemhéjon akár önmagában is jól mutat, és a legtöbb sminkem alapját ez szokta képezni, amikor ezt a palettát választom. Épp emiatt csalódott vagyok, hogy éppen ezt nem sikerült annyira jól lemásolnia az I Heart Makeup-nak: sokkal inkább aranyba hajló, kevésbé különleges színt kapunk helyette, amely persze ettől függetlenül nagyon szép, és szerencsére a pigmentáltsága is kiváló.






Semi-Sweet vs. Pleasure Girl:

Az előbbi tökéletes matt étcsokoládé mellett tökéletes matt tejcsokiszín is található a Too Faced palettában, és ismét jót alkotott a hasonmás létrehozója is: csupán egy leheletnyivel világosabb a másolat, ugyanakkor több építgetést igényel.






Strawberry Bon Bon vs. Meet Chocolate:

Azonkívül, hogy nem értem a névválasztást, a szín pigmentáltabb ugyan az eredetinél, viszont krétásabb jellegű és világosabb is annál.






Candied Violet vs. Unforgivable:

Szinte tökéletes a másolat, és csupán pigmentáltság terén marad le az eredetitől, bár ez esetben a Too Faced színe is erőteljes építgetést igényel.






Amaretto vs. Love Divine:

Nagyon jól sikerült, az eredetinél csupán egy kicsit kevésbé pigmentált hasonmás, amely csak a nagyon alapos szemek előtt látszik egy picurit világosabb és kevésbé vöröses árnyalatúnak.






Hazelnut vs. Smooth Criminal:

Az eredetinél világosabb, kevésbé pigmentált szín, viszont még így is jó minőségűnek mondható.






Créme Brulée vs. Chocolate Love:

Ismét egy rózsaaranyba hajló szín, amely ismét sárgásabb és kevésbé pigmentált, mint az eredeti. Úgy látszik, az ilyen fajta árnyalatok nem mentek jól a hasonmáskészítőknek.






Haute Chocolate vs. You Need More:

Az árnyalat stimmel, a pigmentáltság egy picivel gyengébb, és egy kicsit erősebb a metálhatás.






Cherry Cordial vs. What a Way to Go:

A Too Faced színe amúgy bordónak szokott látszódni, de a hasonmás színe mellett barna hatást kelt. A másolat kissé kevésbé pigmentált, cserébe viszont ez is illik az idei marsala-trendbe.






Champagne Truffle vs. Endorphins Ready!:

Míg az eredeti szín egyértelműen rózsaszín, a másik hozzá viszonyítva már inkább fehérbe hajlik, a pigmentáltság és a textúra azonban azonos. Mindkettő csodás kiemelőszín a szemöldökcsontra és a belső szemzugba.






A színek tehát nagyon közel állnak egymáshoz, és a másolat minősége is kiváló, így jó szívvel tudom megvételre ajánlani. Már csak egy kérdés maradt, méghozzá az illaté, hiszen az eredeti paletta csodás kakaóillattal varázsol el a benne lévő valódi kakaópornak köszönhetően. Nos, a hasonmás ezzel szemben csokoládéillatot áraszt, ám ugyanúgy nagyon csábító, és ebben az esetben is felmerülhet, hogy sminkelés közben megéhezünk... A sminkben való tesztelése egyébként még folyamatban van, de az eddigiek alapján nem hinném, hogy csalódást okoz majd sminkben az I Heart Chocolate.

A palettát a Pink Pandánál tudjátok beszerezni 3390 Ft-os áron:
http://www.pinkpanda.hu/termek/i-heart-makeup-szemhejpuder-paletta-i-heart-chocolate

Mindezek mellett pedig idén még inkább időszerű mindkét paletta, hiszen a Pantone a marsala nevű bordós színt választotta az év színének, ez a színvilág pedig tökéletesen illik a trendhez. A színnel kapcsolatban Reni az elsők között csodás összeállítást készített, amelynek hatására egyrészt biztosan megkedveljük ezt a színt, másrészt szükségesnek érezzük majd egy-két ruhadarab vagy kiegészítő beszerzését.

Nektek hogy tetszenek a színek? Örültök, hogy újabb hasonmás született?

42 megjegyzés:

  1. Pont gondolkoztam a Too Faced paletta megvételén, de ezek után biztos, hogy a hasonmást veszem meg! Nagyon hasznos és alapos teszt, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznodra vált, és így a hasonmás paletta mellett akár néhány szép lakkra is lecsaphatsz :-) Nekem csupán a Marzipan és a Candied Violet gyenge koppintása a problémám vele, mert amúgy tényleg jó kis paletta :-)

      Törlés
  2. Hónapok óta szemezek ezzel a palettával. Jaj mit tettél velem, meg kell vennem ezek után... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, sajnálom, hogy kiadásba taszítalak, de szerintem nem fogod megbánni :-) Nem lesz véletlenül születésnap vagy névnap a közeljövőben, hogy ajándékként kérhesd valakitől? :-)

      Törlés
  3. Karácsonyra megkaptam a tesójával (Death by Chocolate), de még nem volt lehetőségem kipróbálni...Szóval nagyon köszi a tesztet (és innen is köszi a jézuskának, jól választott!). :)
    (Most már késztetést érzek, hogy nyakig belemásszak...xD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, akkor Neked a testvére is megvan! Nem tervezel róluk esetleg összehasonlító tesztet? Szívesen megosztanám a blogon is, mert úgy látom, lenne rá kereslet, de nekem sajnos nincs meg a másik.

      Egyébként pedig remélem, hogy tényleg belemásztál már, és használod is őket, mert a tapasztalatom szerint ennek jól kihasználható, tartós színei vannak :-)

      Törlés
    2. Teszt lesz - és én is azon gondolkodtam, hogy egybe kéne kettőt-, de előtte szeretném minimum egyszer (de inkabb többször) élesben is alkalmazni az összes szint...:D
      (még vannak, amik csak a karomat látták, először mindent ott nézek meg, hogy hogy lehet satirozni/keverni/hozzám illően parositani a szineket)

      Törlés
    3. Hűűű, akkor kérlek, oszd majd meg itt a linket, én pedig írok róla egy minibejegyzést :-)

      Törlés
  4. Esküszöm, hogy amikor megláttam ezt a palettát a Pink Pandánál rögtön te jutottál az eszembe, hogy majd biztosan összehasonlítod az eredetivel :D Egyébként nagyon örülök a tesztnek, hihetetlen a hasonlóság, egyes színeknél pedig még majdnem jobb az I heart chocolate árnyalata. Nagyon nagyon gondolkozom rajta, hogy meg kéne rendelni, mert nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismersz már, mint a rossz pénzt :-D Támogatom a paletta beszerzésének ötletét, mert biztosan csodás sminkeket alkotnál ezzel is :-)

      Törlés
  5. Szerintem csak nyáron veszem majd rá magam a Pinkpandás rendelésre, de ha lesz készleten, tuti jön velem a másolat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én már most várom, hogy milyen sminkeket készítesz majd vele :-)

      Törlés
  6. Az elmúlt hetekben én is szemeztem a Revolution palettájával, annyira szép, sok esetben (1-2 kivételtől eltekintve) szerintem még szebb is, mint az eredeti. Minőségben a teszted alapján nem vélek felfedezni akkor különbséget, mint ami az árakban mutatkozik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam azért nem fogja elfoglalni a Too Faced paletta helyét a szívemben, és sminkben azért könnyebb bánni az eredetivel. Most még csak egy smink van kint, de lesznek még következők, és a harmadik táján leírom majd a gyakorlati tapasztalataimat is. Mindenesetre ha a Sleek palettákhoz hasonlóan óvatosan bánik vele az ember a smink készítése közben, akkor szépeket alkothat ezzel is :-)

      Törlés
  7. Hű, köszi a részletekbe menő összehasonlítást! :)
    Erősen gondolkodom a hasonmás megvételén, bár azt nagyon sajnálom, hogy épp a Marzipan másolata nem lett az igazi, az tetszik a leginkább az eredeti palettából.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen :-) Még várj egy kicsit a megvételével (bár ha jól tudom, még mindig készlethiányos), mert az sem mindegy, hogy a gyakorlatban, szemen hogyan viselkednek a színek, és erről is tervezek beszámolni :-)

      Törlés
  8. Nagyon erősen gondolkodtam ezen a palettán már egy ideje. Köszönöm a bejegyzést, abszolút meggyőzött! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt számodra a bejegyzés, és remélem, Te is szeretni fogod, ha megrendeled :-)

      Törlés
  9. Jól sikerült összehasonlítás! :)
    Nekem is megvan mindkét paletta, és az elmondottakat maximálisan meg tudom erősíteni.
    Én azért vettem meg a Makeup Revolution dupe-ot, mert bár az eredetit szívből imádtam, sajnos időnként feldagadt tőle a szemem (nem mernék megesküdni, de szerintem a kakaópor kezdi ki a bőröm)... Nagyon örültem, amikor a dupe feltűnt a színen, de vérzett a szívem, hogy az összes szín közül pont a Marzipan csodás rosegold árnyalatát nem tudták megfogni a másolat készítői - amikor még kísérleteztem a Chocolate Barral, egész kis lyuk lett a színben. :D
    Amúgy a Too Faced már kihozta a Semi-Sweet Chocolate Bar palettát. Remélem, a Makeup Revolution nem gatyázik sokat, és hamar lemásolja azt is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát sajnálom, hogy pont az eredeti okozott problémát Neked, mert amúgy csodás színei vannak, amikkel álom dolgozni. Szerintem próbálj meg esetleg túladni rajta, mert másnak még hasznos lehet :-)

      A Semi-Sweet palettát már én is néztem, és sajnos egyre jobban tetszik, pedig eleinte azt gondoltam, minek még egy... Mindenesetre a másolatok között van két majdnem azonos sötét étcsokiszínű és egy fehércsokis, úgyhogy a Semi-Sweet másolata lehetne majd a tejcsokoládés... Remélem, tényleg megalkotják azt is :-)

      Törlés
  10. Hihetetlen mi munkád lehetett ebben a bejegyzésben :) Köszönjük ezt a részletes, remek összehasonlítást! Nagyon meggyőző a paletta, habár én azt hiszem meg leszek nélküle. A nude paletták annyira nem csábítanak :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az biztos, hogy nem is nagyon fogok többé egy napon intézni mindent, mert a színmintakészítés, fotózás és bejegyzésírás együtt volt vagy 5-6 óra... Viszont örülök, hogy legalább hasznos volt mások számára is :-)

      A nude paletták sokáig engem sem izgattak, de mostanra a totális kedvenceimmé váltak. :-)

      Törlés
  11. nem vagyok oda a palettákért, nem is nagyon sminkelek, de ez nagyon meggyőzött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem jó választás lehet bárkinek, mert a natúr színek minden alkalomra jól kihasználhatóak, ennek pedig még a tükre is kifejezetten praktikus :-)

      Törlés
  12. Nagyon szuper, részletes teszt volt. :) Nekem mindkét paletta nagyon tetszik, de nem érzem indokoltnak az árkülönbséget, mert minőségben nem marad alul az I Heart Chocolate a képek és a leírás alapján.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találtad :-) A teszt kiegészítéseként majd írok még a sminkek terén nyert gyakorlati tapasztalataimról is, mert szemen azért sok esetben máshogy teljesítenek a színek. A Too Faced Candied Violet pl. szemen teljesített jobban, a hasonmása viszont még rosszabb lett sminkben, mint az itt látható színmintákon :-(

      Törlés
  13. Köszi a tesztet, már vártam. :) Örülök, hogy ilyen jól teljesít a másolat is, ha nem is mostanában, de egyszer biztosan beszerzem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt a számodra! Szerintem jó befektetés még a néhány hisztis szín ellenére is :-)

      Törlés
  14. De drága vagy, köszönöm szépen az említést! :)))
    A baj viszont csak az lesz, hogy most már kell a csokikoppintásos paletta, nagyon de nagyon tetszenek a színei!!!!!!!
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, hát nem is gondoltam, hogy Neked is tetszeni fog ez az alapvetően natúr paletta! Mondjuk a legtöbb szín ideális lenne a világító kék szemedhez, úgyhogy támogatom a beszerzése ötletét :-)

      Törlés
  15. Görcsöt kapott az ujjam a lefelé görgetéstől, de megérte. :D
    Nekem ez a Too Faced paletta annyira nem tetszett, a 2. inkább az én ízlésem.
    Viszont szuper ez a dupe, ezt inkább megvenném, kár hogy kb. 10. helyen van a sorban azok előtt amiket meg akarok venni. :D Viszont, ha esetleg megválnál tőle, akkor gondolj rám, szívesen befogadnám. :P
    Már csak egy kér(d)ésem van a végére: Mikor láthatunk vele sminket? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, kiheverte már az ujjad a görcsöt :-D A palettának sajnos már megvan a következő gazdijelöltje, viszont a kívánságlistádról ne vedd le, mert szerintem érdemes befektetni rá még a hibái ellenére is. Az első smink pedig má rkint van a blogon, és nemsokára hozok még kettőt :-)

      Törlés
  16. Már harmadszor próbálom a komment részig lehúzni a bejegyzést, mert ahányszor megpróbálom, lefagy tőle a gépem... :D Szuper ez a másolat! Kíváncsi lennék, hogy a Semi sweet-et is lemásolják e. Köszönjük ezt az igazásn részlet gazdag posztot! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, ezt a hosszt még a számítógépek sem tudják elviselni :-D Egyébként nagyon remélem, hogy a Semi-Sweet koppintását is kiadják majd, mert szerintem érdemes lenne, ők pedig ki szokták használni az ilyen lehetőségeket :-)

      Törlés
  17. Ó, ez csodás! Én is erősen gondolkodom az I HEART palettán... :P :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Számodra is jó választás lenne a színei miatt :-)

      Törlés
  18. Szerintem most olvastam el ötödször ezt a posztot, de még mindig nem tudom...vagy de, tudom, kell. Nekem határozottan bejön ez a hasonmás, szépek a színei és ahhoz képest hogy csak egy hasonmás egész minőséginek tűnik külsőre is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A külseje igazából sokkal szerencsésebb, mint az eredetinek, hiszen megáll a tükör az adott szögben, és nagyméretű is. Na meg mutatós ez a műanyag külső is :-) A belseje, mármint a színek egy kicsit nagyobb odafigyelést igényelnek, de alapvetően jó paletta lett :-)

      Törlés
  19. Szia.
    Amit linkeltél Pink pandán: http://www.pinkpanda.hu/termek/i-heart-makeup-szemhejpuder-paletta-i-heart-chocolate ,
    azon ez a paletta nekem abszolút zöldes színekben pompázik. Nem tudom, hogy csak az én gépemen-e.
    De az biztos, hogy a Pink pandás kép alapján tuti, hogy nem vettem volna meg, ám a te swatch-odat elnézve alig van benne zöldbe hajló árnyalat. A Pink pandás képen a bal alsó sarok tiszta zöldes sárgás, a te képeiden ezek mind sokkal szebb színek.
    Igazából nem tudom, hogy miért rak fel a Pinkpanda ilyen fotót, ahol ekkora az eltérés. : /

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok a képek sajnos valóban nem a legjobbak a palettáról, de a Pink Panda szerintem az anyacégtől kapta a fotót, mert náluk is ugyanezt a zöldességet látom. Ezért is nem rendeltem meg egy darabig, mert nem tűnt teljesen azonosnak az eredetivel, de szerencsére a külföldi blogfotók meggyőztek róla, hogy bizony jól sikerült koppintás :-)

      Törlés
  20. Már nagyon vártam ezt az összehasonlító posztot, és csak megerősített abban, hogy jó lesz nekem a hasonmás is töredékáron.
    Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyiben különbözik az I Heart Chocolate és a Death By Chocolate paletta?? Esetleg egy új poszt ezek összevetéséről?

    Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Timi! A Death by Chocolate megvásárlása nincs nálam tervben, de az egyik szintén blogger olvasómnak megvan mindkettő, és várható teszt nála. Ha elkészül, akkor hírt adok majd róla :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.