Két csodás kék lakkot mutatok ma Nektek, amelyek annyira elbűvöltek már önmagukban is, hogy az eredetileg nyomdázottnak szánt manikűr végül megmaradt egyszerű lakkpárosításnak. Az elmúlt néhány hétben egyébként többször is volt ilyen, mert ha egy lakk szép, akkor hadd tündököljön magában, még ha általában véve jó muri is a nyomdázás.
Az egész azzal indult, hogy egymás mellett igencsak jól mutattak üvegben. A Catrice lakk egyébként egy héttel a leárazások előtt, teljes áron lett az enyém, bár nem tudom, hogy ez is a leárazottak közé tartozik-e – talán jobb is így. Az OPI viszont féláras volt, mivel nyári kiadásként kifut a Müllerből, így legalább ennél a lakknál jól jártam.
Mindkét lakk két rétegben tökéletesen fed, sőt, az OPI kisebb körmökön már egyben is, és mind az állaguk, mind az ecsetük kiváló. A kisebb hibákért nem ők a felelősek, hanem a csúnya rossz fedőlakk, de erről majd egy külön bejegyzésben fogok részletesen értekezni.
Természetes fény:
Vaku:
Közelről:
A Catrice lakk egyébként annyira szépen csillog, hogy a legkisebb fényhatásra is életre kel, és emiatt sokkal világosabbnak tűnik, mint az üvegben. Egymás mellett azonban kiderül, hogy ugyanolyan, csak megtéveszt, mert nagyon szeret a fénnyel flörtölgetni.
Instagramon is láthattátok, egyszer joghurtreklámként, egyszer pedig önmagában:
Az eredeti terv szerint világos metálkékkel nyomdáztam volna az OPI lakkra, de inkább hagytam önmagában érvényesülni ezt az életteli, vidám lakkot. Így legalább ismét a régi lakkozástechnikáim egyikénél maradtam, és így is nagy örömmel nézegettem az elkészült lakkozást egészen a szokásos négynapos viselés végéig, és ekkor is kopás nélkül, tökéletes állapotban mostam le őket.
Nektek melyik a kedvenc kék körömlakkotok?

Ez a Catrice lakk nagyon szépen kiegészíti az OPI-t. :)
VálaszTörlésEzt a joghurtot annyira szeretem! :))
Nagyon jól mutatnak egymás mellett...olyan kellemes összhangban vannak! :)
VálaszTörlésHúha, kedvenc kékem? Legyen PP Eyre és Cyan, illetve Zoya Dream. ;)
Hello! ^^
VálaszTörlésA Catrice lakk nekem is megvan, de a színén kívül nekem óriási csalódás. ><
Nem tudom én fogtam-e ki pont rosszat...első használat, két vékonyabb rétegben kentem fel, ahogy szoktam, másnap egy az egyben kis lapocska formájában levált két körmömről is. :I
Rá egy nappal ugyanez, csak a másik kezemen.
Gyönyörű, mert tényleg az egyébként.
Ami kicsit mellékesebb, és viccesebb inkább -számomra- hogy második kupakletekerésnél a nagy négyzetes kupak a kezemben maradt. :DD
Nico.
Az OPI az egyik kedvenc kékem, egy fél üveget már elhasználtam belőle, annak a maradékát bekevertem, aztán vettem is egy backupot. :D A Catrice nekem annyira nem szimpi, de magam sem tudom, miért - talán feketén jobban tetszene.
VálaszTörlésA kék nem igazán az én színem, nem is nagyon használom azt a 2-3 darab kék lakkomat,ami van. Viszont a képeiden csodásak, főleg így együtt! :)
VálaszTörlésEz a joghurt isteni! ♥ Egyébként nagyon szépen harmonizálnak a lakkok. :) Régen kék lakk függő voltam szóval az akkori énem tuti lecsapna rájuk. :)
VálaszTörlésLeálltam a kékről, annyira már nem szeretem magamon, de a Golden Rose 62-es égszínkékje és egy korábbi S-he lakk égszínkékje volt a kedvencem. A nyomdázás egyelőre nálam még őrület, úgyhogy ha szép egy lakk, akkor csak 1-2 körömre nyomdázok :)
VálaszTörlésBár nem vagyok nagy kék rajongó, de nekem is van egy kedvenc, mégpedig az OPI Dining al Frisco. Ez egy világosabb, gyöngyfényes lakk, s én is a Müllerben vettem féláron (szerintem így éri meg csak, amúgy elég drágának találom őket). A Catrice lakkon gondolkodtam, mivel szerintem ugyanezt az árnyalatot láttam akciósan, de nem mertem megvenni, mert annyi rossz véleményt hallottam a minőségével kapcsolatban.
VálaszTörlésWaaa!!! *.* *.* *.* Gyönyörűek! Imádom a kéket!!!!
VálaszTörlésbeleszerettem ezekbe a Catrice lakkokba, én a zöldet vettem meg. :)
VálaszTörlésNagyon szépek együtt. :3 És milyen jól passzolnak a joghurthoz. :D Én a zöldet vettem meg ebből a Catrice kollekcióból. :)
VálaszTörlés