Amióta ismét a saját körmeimre lakkozok, folyamatosan tesztelek több alap- és fedőlakk-kombinációt is, hogy beszámolhassak a velük kapcsolatos tapasztalataimról. A legrégebb óta ezt a párost alkalmazom, ugyanis még a tavaly nyári Morgan Taylor-csomagomban érkezett. (A csomag többi tagjáról a lakkok nevére kattintva olvashattok: Pretty Woman, Rhythm and Blues és Doo Wop.)
A két lakk közül a rózsaszín az alaplakk, az áttetsző pedig a gyorsszárító fedőlakk. Mindkettőnek nagyon ötletes a neve, már csak az a kérdés, hogy jól is teljesítenek-e.
Az alaplakk a körömre kenve színtelennek látszik, hiszen csak minimális rózsaszín árnyalata van. Az ecsete szintetikus szálakból áll, és bár egyenesre vágott, a szálak pont úgy terülnek szét, hogy követi a körömágy vonalát, így hibátlanul és könnyedén kenhető fel vele a lakk. A termék állaga átlagos, viszont fontos jellemzője, hogy már egy rétegben szépen kiegyenlíti a köröm egyenetlenségeit, így jó alapot biztosít a körömlakkozáshoz. Száradás után szoktam rá felvinni az aktuális körömlakkot, és ekkor már szinte úgy suhan rajta az ecset, mint ahogyan a géllakkon szokott.
A fedőlakk ecsete és kezelhetősége azonos az alaplakkéval, és nagyon szép fényesre szárad vele a lakk, sajnos viszont elmarad a gyorsszárító hatás: egyszer próbáltam kivárni, hogy megszáradjon, és nem jártam sikerrel, ugyanis sokáig érdekes ragacsos tapintású marad, kicsit máshogyan, mint az átlagos körömlakkok. Ebből kifolyólag gyorsszárító cseppeket alkalmazok rajta, konkrétan az OPI Drip Dry nevű termékét, és így már garantált a gyors páncélszerű réteg.
A tartósságot viszont nagyban növeli ez a páros: még a leggyengébb, legkényesebb színek is bírják velük 4-5 napig, sőt, a Need For Speed még a nyomdázást sem keni el, ami sajnos kevés fedőlakkról mondható el. Minden lakkozásnál a körömvégekre is kenek a fedőlakkból, ami valószínűleg szintén segít a tartóssá tételben, de takarítás és mosogatás mellett sem pattant meg még soha lakk, ha ezzel a párossal vettem körbe.
Összességében tehát jó páros, csak a gyorsszárító hatás marad el, azon viszont akár olcsóbb száradássegítő termékekkel is segíthetünk: az Essence is előrukkolt már pipettával adagolható gyorsszárító cseppekkel, és az Avon katalógusban is megtalálható egy szárító spray, amely szintén évek óta szerepel a körömlakkozási termékeim között.
A tervek szerint a következő hetekben a többi bevált termékemről is írok majd, így érdemes lesz figyelnie a blogot azoknak, akik még keresik a tökéletes megoldást a lakkok tartóssá tételére.
A Morgan Taylor lakkokat a Nail Harmony webshopjában tudjátok beszerezni 2490 Ft-os áron:
http://www.harmonyshop.hu/stick_with_it_alap_lakk_51000_732?keyword=stick%20with%20it
http://www.harmonyshop.hu/need_for_speed_gyorsan_szarado_fedolakk_51001_733?keyword=need%20for%20speed
Nektek melyik a kedvenc alap-fedő kombinációtok?

Kedvenc alaplakkom nincs, mert eddig csak az volt a lényeg, hogy egy színtelen réteget kenjek a géllakkra, fedőlakkból viszont a fényes Essence BTGN az abszolút favorit :)
VálaszTörlésÉn még keresem az igazit. Alapnak most az evelin 8in1 körömerősítőt használom. Eddig nem volt vele semmi problémám. Fedőnek SH Double Duty van itthon, de elég lassan szárad, ráadásul hajlamos elkenni a nyomdázást is. :(
VálaszTörlésEssence 24/7 utolsó cseppjeit próbálom kinyerni, de nem kedvenc, mert a körmöm állapotán nem javított és a lakkok sem tartósabbak vele. Valami 300,-ért vettem, annyit megért. Korábban sima Moyra körömerősítőt kentem a lakkok alá. Ajándékba megkaptam az Eveline 8in1 lakkot, most azt fogom tesztelni, sokan dicsérik.
VálaszTörlésFedőlakknak a Golden Rose Gel look top coatja vált be, nekem nem keni a mintát, de olvastam, hogy másnak meg mindig elkente, nem értem. A Seche is megvan, de azt drágállom, mert elég gyakran lakkozok.
kedvenc alaplakkom az Essence BTGN lakkja, amit sajnos már nem lehet kapni, ezért is spórolok vele, bár most a zselére mindegy mit kenek fel. :D a fedőlakkban pedig a Moyra gyémántfedője a favorit, már számolni sem tudom, hanyadik üveggel veszem. :)
VálaszTörlés