A ma bemutatott gyertya még tavaly május környékén elfogyott nálam, ám most döbbentem rá, hogy önálló tesztbejegyzést eleddig nem kapott. Mivel nagy kedvencről van szó, mindenképpen megérdemli a külön figyelmet, így ma a Bomb Cosmetics csodás gyertyája, a Green Macaroons kerül sorra.
A képek eléggé színhűek (legalábbis az én monitoromon mindenképpen), tehát valóban egy már-már neon színekből álló csomagolás rejti a gyertyát. A viasz színe azonos a csomagolás rózsaszín részével, így egy igazán csajos gyertyára tehetünk szert, ha ezt választjuk.
Ugyanakkor a szívek színe nem felel meg a csomagolás zöldjének, ami talán nem is hátrány: jóval szelídebb így a belül található színkombináció.
Meggyújtás után a felhevülő viasz egyre inkább pirosba hajló lesz, így akár a közelgő Bálint-napra is megfelelő választást jelenthet a romantikus programok mellé. Ráadásul a szíveken található csillámok mindvégig, a legutolsó égetésig is mindig a viasz tetején maradtak, ami még inkább fokozza a csajos érzést.
Az illata pedig egyszerűen fenomenális. Ugyan a mostanában oly divatos macaronhoz még nem volt szerencsém, hasonló technikával készülő mandulás süteményhez már igen, és ez a gyertya teljes mértékben visszahozta az ezzel kapcsolatos lakodalmi emlékeimet. Bizony, ismét egy diéta idején is legálisan élvezhető édességről van szó, bár az erre érzékenyeknél akár édesség utáni sóvárgást is magával hozhat az égetése. Emellett pedig zseniális az, hogy némi sós jellege is van az illatnak, ahogyan a sütemények is finomabbak akkor, ha némi sót is teszünk a tésztájukba (a csokis muffinnál is javasolt egy csipet sót tenni a tésztába).
A honlapon egyébként a következőket olvashatjuk róla:
Finom mandula és fűszeres fahéj, gazdag pisztáciával és édes vaníliával. Tiszta pacsuli és muskotályzsálya illóolajai kitűnően enyhítik a stresszt és mélyen ellazítanak.
Nos, én a fahéjból semmit nem éreztem, a többi viszont stimmel, és leginkább a mandula érezhető ki az illatkompozícióból, ráadásul a gyertya kis mérete ellenére az illat gyorsan betölti az egész szobát, sőt, hamar átoson a többi helyiségbe is.
Fontos megemlítenem, hogy a gyertya teljes egészében elfogyasztható, és nem marad hátra kihasználatlan viasz, így minimális takarítással szuper tároló válhat a tégelyből. Az egyik tavalyi videómban már beszéltem erről a gyertyáról, és ott látható az üres tégely is, így ha érdekel a szóban kifejtett véleményem róla, kattintsatok ide (a videó erre a hivatkozásra kattintva az említett gyertyánál fog elindulni). A viaszmedence egyébként gyorsan kialakul, így néhány órára is érdemes meggyújtani, és a kanócvágás szükséges az újabb meggyújtása előtt.
A gyertyát a furdogolyok.hu oldalán tudjátok megvásárolni ide kattintva, 3190 Ft-ért, és ezért az árért 45–50 óra égetési időt kapunk.
Ti ismeritek a Bomb Cosmetics gyertyákat? Ha igen, van kedvencetek?

Hát nem csodaszép?

Én egyszer ettem macaront, ami ha jól emlékszem pisztáciás-narancsos volt. :) Nagyon finom csak elég drágák...
VálaszTörlésTényleg jó kis gyertyának tűnik, a Bomb cosmetics amúgy is az egyik kedvencem.
Sokat szemezek velük, nagyon csábítóak! Van néhány kiszemeltem az üveges és a tégelyes gyertyák közül is, hamrosan szeretnék egyre majd lecsapni :)
VálaszTörlésNem ismerem ezeket a gyertyákat, de ez a változat nagyon szimpatikus :)
VálaszTörlésMár többször csináltam macaront, az esetek nagy részében nem sikerült. :D Maradok a Bergmann cukrászdás verziónál, aminél finomabbat még nem ettem. :D
VálaszTörlésVárom egyébként, hogy a YC mikor dob piacra ilyen illatot. :P Szerintem vinnék mint a cukrot... vagyis inkább mint a macaront. :D
Én még mindig tartalékolom a tőled kapott gyertyákat *-* annyira szépek, szóval díszként funkcionálnak. Ennek az orromba érzem az illatát *-*
VálaszTörlés