2012. március 4., vasárnap

Coastal Scents Ultra Shimmer paletta – UK smink

Van egy pólóm, amin stilizált brit zászló van, tompított, melegbe hajló színekben – nagyon szeretem. Télen is szoktam viselni, hosszú ujjú felső felett, szintén a jókedv meghozására (a tél nem a kedvenc évszakom, ez nyilvánvaló).

New Yorker top – UK flag

Jó dolgom van, mert amint fotózni szeretnék, megjelenik egy-egy önkéntes modell, és így sokkal tetszetősebb a bemutatott tárgy. Szóval a lényeg megvan, maszatolt zászló, melegbe hajló színekkel, rajta Muffinnal.

Ehhez a felsőhöz pedig szeretek színben hozzáilló sminket készíteni, néha matt, néha szatén, néha pedig fényes verzióban, mint ahogy most is. A smink a következőképpen nézett ki:

Coastal Scents Ultra Shimmer smink – UK

Coastal Scents Ultra Shimmer smink – UK vakuval
(Jelentem, végre megtanultam a szempilla-göndörítő használatát.)

A szokásos vakus képek mellett készült természetes fénynél is néhány, köszönjük, egyre hosszabbodó nappalok! Így reggel indulás előtt már így is fotózhatok.

Coastal Scents Ultra Shimmer smink – UK természetes fényben

A sminkhez most is az Ultra Shimmer palettát használtam, beszúrom ide a szokásos képet, alatta pedg következik a részletes leírás.


A szemöldökcsontomon az 1/2-es színt használtam, a mozgó szemhéj közepén a 9/1-est, majd mélyítésként ugyanitt és a külső V-ben először a 8/6-os, majd pedig a 11/7-es színt. Utóbbit a szempillák vonalában bevittem egészen a szemhéjam közepéig. Az alsó szempillák vonalában ismét kicsit bajban voltam, mert nem volt megfelelő árnyalat a palettában, ezért egy ceruzaecseten három színt kevertem: a 6/8-ast, az 5/8-ast és az 5/4-est. Az alsó vízvonalba az Avon gél állagú szemceruzája, a mega impact cobalt árnyalata került (a név a terméken is csupa kisbetűvel szerepel). A szempillaspirál Oriflame-es volt, méghozzá a WONDER lash Prune árnyalata.

Az arcomon az Oriflame Peach Me Perfect színezett hidratálója volt, pirosítóként a Sleek Pixie Pink árnyalatát használtam, majd a Manhattan Highlighting Powderéből használtam egy leheletnyit az arccsontomon. Szájfényként jól bevált terméket használtam: Avon plump pout, luscious mauve árnyalatban. A későbbiekben ezekról is részletes leírást teszek majd közzé, mind nagy kedvencem.

Remélem, tetszett a smink, az idei olimpia kapcsán pedig abszolút aktuális lesz, úgyhogy hajrá, tessék kísérletezni, az e-mailben elküldött munkákat szívesen közzé is teszem kis blogomon.

Szép tavaszi(as) napokat kívánok mindenkinek!

7 megjegyzés:

  1. Muffin valami csúcs. Imádnivaló, gyönyörű kiskutya.
    A smink is klassz, a póló is nagyon tetszik.
    A szempilla göndöritőről jutott eszembe: műszempillával próbálkoztál már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem, kicsit félek tőle, a vízvonal kifestésétől is nagyon sokáig könnyeztem. Tervben van, csak egyelőre hagyom a szemem pihenni. Ha próbálkozom, az eredmény fényképét kiteszem majd. :-)

      Törlés
    2. Nekem először menyasszonyi napomon volt - teljes szélességű, nem a szemenként feltett. Aztán nemrég gondoltam, hogy megint próbálkozom ilyesmivel: hát pórul jártam, kérem, mivel olyan hiperbrutál ragasztót adnak hozzá, ami hetekig nem jön le, és semmilyen olaj alapú dolog nem oldja. Kellett venni hozzá saját oldószert, amit persze nem árultak ott, ahol megvettem magát a szempillát és a ragasztót... Pedig igen szép volt az eredmény, csak pár nap múlva már szedtem volna le, nehezen birom a mű dolgokat magamon.

      Törlés
    3. Ha ismét próbálkozol, fényképezd le az előtte-utána állapotot, kíváncsi lennék. :-)

      Törlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=nGSII9UMHDk&NR=1&feature=endscreen

    Most találtam. :) Még nem próbáltam Givenchy sminket.

    VálaszTörlés
  3. http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=p9zXwmorlf8&NR=1

    És a folytatás. Én még soha nem láttam ilyen alakú szempillaspirál fejet. Viszont tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyik kedvenc sminkesem, Goss is sokat dicséri :-)
      http://www.youtube.com/watch?v=AwpCMWJ7674
      http://www.youtube.com/watch?v=05TwOTJ2K3E

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.