2012. március 7., szerda

Essence Legends of the Sky különkiadás – képek, színminták, vélemény

Mint már említettem, szeretem az Essence márkát (a táskám vészhelyzet esetére a Sun Club és a Vampire's Love palettát tartalmazza, ezzel a kettővel bármilyen ruhához tudok sminket kerekíteni, ha nincs időm otthon alkotni, és útközben kell megoldanom a kérdést). A különkiadásokért pedig különösen odavagyok. A Legends of the Sky januárban került a boltok polcaira, és én is akkor jutottam el a Müllerbe – végre. A véleményezés azonban váratott magára, egyrészt fényképészeti okokból (nem árt, ha természetes fénynél is készülnek képek), másrészt pedig általános időhiányból adódóan.

Lássuk hát, miről is van szó. A kollekcióból szert tettem a két rúzsra/ajakápolóra (különböző helyeken különbözőképpen említik), egy pirosítóra (már csak ez az egy darab árválkodott a polcon), három körömlakkra és természetesen a palettára (a három beszerzett körömlakkról olvashattok egy korábbi bejegyzésemben).


Essence Legends of the Sky – vakuval

Essence Legends of the Sky – természetes fényben

A csomagolás mindenképpen ötös, és őszintén szólva nem annyira értem, más bloggereknek miért lehetnek problémái az Essence palettákkal, mert a minőséggel sincsen semmilyen gond. A Vampire's Love is szuperpigmentált volt, és a most tárgyalt kollekció sem hagy kivetnivalót maga után. Csak arra tudok gondolni, hogy bőrfajta szerinti különbségekről van szó, mert nálam teljesen jól teljesítenek a palettáik, holott kifejezetten olajos szemhéjam van, ami igazi kihívás elé állít minden terméket. Ma a Sun Club palettával készült smink volt rajtam, alap nélkül, mert útközben volt csak időm rá, mégis vállalható intenzitású még most, 9 órával sminkelés után is. Na de térjünk a lényegre.

Essence Legends of the Sky színminták – természetes fényben

Essence Legends of the Sky színminták – vakuval


A mintákat szokás szerint sminkalapra készítettem, ecset használatával, a színekben történt két-három ecsetvonás után.

A pirosító (01 no better way to sky) eléggé narancssárga, de már a Sleek Arubáról is bebizonyosodott, hogy hordható (lásd: Tavaszhozó smink), csak óvatosan kell vele bánni, az idén pedig kifejezetten sok helyütt felbukkan majd ez az Essence-féle „fáradt” narancssárga. Erőteljes szín, de jól építhető és könnyen eldolgozható, valószínűleg bőrszíntől függ, kinek mennyire áll jól, nekem bevált a kifejezetten rózsaszínes bőrtónusom ellenére is. Kissé szatén csillogású, tehát nincsenek benne óriási csillámok, amik a nap végére már kiülnének az arc minden részére.

A szemfestékek gyönyörű, pigmentált, szaténos színek, igazi retróhatású az összkép, és a paletta a narancssárga és a piros jelenlétének köszönhetően igazán merész sminkek készítését teszi lehetővé. Nem beszélve arról, hogy sokan pont ezeket a színeket keresik, ám nagyon nehéz bárhol is vállalható árnyalatban beszerezni őket, és hogy akár pirosítóként is beválhatnak, ha a Sun Club palettához hasonlóan csak ezt az egy terméket dobjuk be a táskánkba egy sietős reggelen.

Csalódást okozott viszont a két rúzs, a fehér vállalhatatlan rajtam, pedig nagy reményeket fűztem hozzá, de leginkább farsangi smink részének hatását kelti, és messze van a vonzótól, a barna pedig, bár jól néz ki, és biztosan van smink, amihez passzol, nagyon szárítja a számat, hiába használok előtte Carmexet. Azért nem adom fel, és mindenképpen készítek majd sminkeket a használatával, más-más ajakápolót használva előtte, hátha beválik valamelyik párosítás.

Összesítés:
A körömlakkok, a pirosító és a szemfestékek ötöst kapnak, a rúzs sajnos megbukott nálam. Akinek bejön ez a színvilág, siessen, hátha talál még valamelyik drogériában belőle, amúgy pedig várom a véleményeket, tapasztalatokat e-mailben és a megjegyzések között. Nemsokára következnek majd a részletes sminkleírások képekkel, és ígérem, addig is bőszen jegyzetelek majd a színek tartósságáról, bár az eddigiek alapján elmondhatom, hogy nem okoz csalódást ez a paletta sem, sőt, kifejezetten jó színeket állítottak össze benne, a kis szemfestékes doboz pedig már önmagában is megéri a befektetést.

2 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy természetes fényben hideg szinek, vakuval meg a sárgás villanástól meleg szinek lesznek. Ezért nem szabad ilyesmit netről rendelni - szerintem. Legalábbis igen óvatosan.
    A paletta nagyon tetszik, amúgy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ezért készítek többféle fényviszonyban, bár a napsütés mostanában elkerül fényképezéskor... Egyébként ha utánanézel 5-6 helyen, színmintákkal, sok képpel, akkor elég jól felmérhető, hogy milyen színek várnak majd a megrendelt termékben, legalábbis eddig nem csalódtam (szerencsére). Pedig annak idején hogy féltem neten rendelni... :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.