2014. április 19., szombat

Aranyláz, még mindig – A-England Holy Grail, Avon Licorice és H&M White/Gold Glitter


Aki követ egy ideje, az valószínűleg már tudja, hogy az aranyt felvonultató manikűrök a gyengéim. Volt ugye az aranyos szépség nevű itt, még az ősidőkben, aztán egy fehér-arany klasszikus itt, egy arany mix and match a blogtalálkozóról itt, szilveszterkor egy rózsaarany beütésű itt, de korallal is párosítottam már, először itt,  másodszor pedig itt. És akkor még lehet, hogy van, amelyik kimaradt, hiszen ki emlékszik már mindre, ha az ember a 699. bejegyzését írja éppen...

Mai bejegyzésem témája három eléggé különböző árkategóriájú lakk. Az első az A-England Holy Grail, amely ugyan eredeti áron 2995 Ft a Naillandben, Reninek hála hozzám a 30%-os akció keretében került. A második az Avon Licorice, amely egy főnyeremény, mint az Avon lakkok többsége, és akciós áron 649 Ft-ért is megszerezhető. A harmadik pedig egy H&M lakk, a fantáziadús White/Gold Glitter nevű, amely Renitől került hozzám ajándékként, bár ő is már a második gazdája, hiszen blogos csere-bere útján került hozzá, csak a kipróbálás után úgy érezte, ez inkább nekem való lenne. Igaza lett, így vége a kis lakk hányattatásainak, mert én bizony nem adom senkinek! :-)


Természetes fény

Vaku

Nos, nekem tetszik, amit együtt mutatnak. A Holy Grail 3 rétegben van a körmeimen, bár ha az ember hozzászokik a vékony ecsethez, szerintem 2 is elég lehet. Ha valakinek megtetszik ez a szín, figyeljen, mert van egy limitált változata is, amely egy NAGYON sárgás arany, és nagyban különbözik az alább látható óaranytól. (Az itt láthatót ide kattintva, a sárgásat pedig ide kattintva nézhetitek meg.) A Licorice két rétegben is tökéletesen fed már, a White/Gold Glitter pedig egy rétegben látható, bár kicsit játszadozni kell vele, ha egyenletes csillámmennyiségre vágyunk.


Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Lelkes asszisztensem, Maszat ezúttal is gyönyörű hátteret biztosított a lakkozáshoz:


Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Komolyan mondom, néha úgy néz ki, mint akinek már elege van a sok lesifotósból, de azért hagyja, hogy még készüljön róla néhány fotó, csak már az utálat tükröződik rajta :-D


Természetes fény

Vaku

A manikűr egyébként az itt bemutatott zsákmányokra érkezett kommentek alapján készült, ugyanis többen is erre a körömlakkra szavaztak, a legközelebbi manikűr pedig a szintén ott látható két China Glaze lakkal készül majd.

Ti hogy álltok az aranyszínű lakkokkal? Gyakran viseltek ilyet?

29 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szerintem is jó kis kombó lett, de ilyen szép lakkokkal könnyű :-)

      Törlés
  2. Maszathoz kifejezetten illik ez a mani :D Egyébként jól mutat így együtt ez a három lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is így láttam, Schrödingerhez már nehezebb lenne alkotni valamit :-D

      Törlés
  3. Szép lett! Jajj a cica olyan édes. :D *-*

    VálaszTörlés
  4. Egyértelműen a fedőlakk tetszik a legjobban, nagyon szép, különlegesség teszi az Avon lakkot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így érzem, különleges kis lakk ez, Reni nagyon tudja, mi való nekem :-)

      Törlés
  5. Csodaszép a mani, a cica meg rendkívüli fölényességgel bír nézni, nagyon jó fej :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszetős lett a manikűr :) Furcsa, de én sosem találkozok a H&M-ben 'kozmetikai termékekkel'... Lehet, hogy figyelmetlen vagyok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem minden üzletükben tartanak ilyen termékeket, nálam is tervben van egy olyan meglátogatása, ahol található körömlakk is :-)

      Törlés
  7. Gyönyörű a manikűr, de engem most a macsek nyűgözött le :D No persze a lakkokat is elfogadnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ezt a bejegyzést Maszat uralja, az biztos :-D

      Törlés
  8. Hajjaj, de csodás lett a lakkozás...sejtheted, melyik lakk tetszik a legjobban :DDD
    Maszat pedig haláli, igazi lesújtó macsek nézést produkál! :))))))))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, vannak tippjeim :-D Maszat meg valóban igazi Macska, aki meg van győződve arról, hogy mindenki érte rajong, és én csak a konzervnyitó gép vagyok :-D

      Törlés
  9. ez csodaszép, a fedőlakk a kedvencem:)) a cica meg nagyon feldobja a képeket:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! A cica pedig remek háttérnek bizonyult, szerintem máskor is így fotózok majd :-D

      Törlés
  10. Cicamani ^_^ nagyon szép, tökéletesen mutat rajtad: )

    VálaszTörlés
  11. Szép lett a mani, Maszat meg nagyon cukker :)

    VálaszTörlés
  12. Én egy macska simogatást szeretnék nyerni.. :D Imádok macskázni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő ráadásul egy nagyon szeretgethető cica, most pl. lefényképeztem, mert együtt alszanak a kutyával, erre felébredt, és nekiállt dorombolni :-)

      Törlés
  13. Csini lett. :) Szépek együtt. Macs meg cuki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, a Tieid is olyan édesek, a kedvenceim Instagramon :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.