2014. április 29., kedd

Blogtalálkozós beszámoló – április 26., Budapest


Mint azt valószínűleg már más bloggereknél is láttátok, szombaton megvolt a régóta várt blogtalálkozó. Továbbra is kitartóan így hívom, ugyanis mind a blogírók, mind a blogolvasók szívesen látott vendégek ilyenkor, és jelen esetben 20 körüli létszámban gyűltünk össze. Volt, aki az elején volt velünk, és volt, aki csak később csatlakozott, de szerencsére a hangulat végig fokozott volt.

MÁV-val érkeztem Budapestre:


A Deák téren ismét „megcsodáltam” ezt az épületet, amellyel kapcsolatban nem értem, hogyan lehetett ennyi mindent belesűríteni szegénybe...


A téren a szemerkélő esőben is összegyűltünk már páran, illetve addigra egy másik kisebb csoport a Starbucks előtt gyülekezett. Itt aztán elfoglaltunk egy jó nagy részt, sok kisebb asztallal és ülőhellyel, és a sokjóemberkishelyenis-elv alapján jól megvoltunk. Sokan kávéztak, ám én ezt kihagytam, és inkább fényképeket készítettem, csacsogtam, na meg ámultam, hogy Eleni és Reni megint mennyire elhalmozott sok-sok földi jóval.

Néhány hangulatkép:




Akinek szintén hiányzoznak Aggie bejegyzései, annak figyelmébe ajánlom az alábbi manikűrt, bár az én kis Casio gépem sajnos nem adja vissza jól:


Ismét készültek csoportos maniképek, és a kezem persze mindegyiken rajta van :-D (Itt jobban látható Aggie manija is)



A „hármasfogat”




Ekkor aztán úgy döntöttünk, hogy mégsem nézelődünk, hanem inkább korábban megyünk át az étterembe az asztalunkhoz, így hát következett az Anker Köz:


Aztán pedig elszabadult a pokol... akarom mondani, a nagy cserebere, amelyhez alig fértem oda, ezért inkább a fényképezést választottam, de azért így is lecsaptam néhány csodás dologra, meg volt olyan perverzzöld lakk, amelyet a csajok nagy egyetértésben nekem ítéltek, mondván, én úgyis szeretem az ilyeneket :-D Ja, és meglett életem első Flormar lakkja is.





A zsákmányokról majd holnap szeretnék részletesebben írni, de azért mutatok egy kis ízelítőt:



Ezek után megérkeztek az ebédet, és Aggie ebédjét látván már bántam, hogy nem ilyet rendeltem:


Persze azért az enyém sem volt rossz (KELL egy új telefon, ami értelmes képeket tud készíteni...):


Az ebéd közben felmerült, hogy nem megyünk-e el mégiscsak a Naillandbe – úgy látszik, enélkül nem blogtali a blogtali, ezért felkerekedtünk, és elmetróztunk közösen az Árkádba. Teljesen olyan volt, mint egy osztálykirándulás, ahogy hosszú libasorban vonultunk a metró peronján. :-D Innentől én nem fényképeztem, mert a nagy izgalomnak és a frontnak köszönhetően sajnos kezdődő migrénem volt, de azért próbáltam értelmesnek tűnni és továbbra is részt venni az eseményekben. A Nailland tulajdonosát is elláttuk egy-két tanáccsal, úgyhogy még fontosnak is érezhettük magunkat :-)

Hazafelé aztán ismét a MÁV csodáit élvezhettem ki, és vittem a két csomag motyót, amelyről majd holnap esik szó bővebben:


Egy dolgot viszont nem hagyhatok ki, ez pedig a Renitől kapott csodás lila galaxis (Reni, Te nem vagy normális :-D):

Imádom.

Bizonyíték Reni képei közül, hogy én is ott voltam:


A résztvevők blogjainak listáját megtaláljátok Barbinál itt.

Összességében: imádtam az egész napot, és már alig várom a következőt!!! Ugye Ti is ott lesztek?

45 megjegyzés:

  1. Jajjj annyira szuper volt. :) Én is nagyon várom a következőt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig annyira örülök, hogy Te is ott voltál velünk! Én is nagyon várom már :-)

      Törlés
  2. Az egyik képen van egy fejem! :D De remélem sokaknak nem az jut eszébe, hogy rajtam nevessenek....hanem hogy velem együtt a képen! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, most akkor visszanézem mindjárt a képeket, hogy milyen fejről is van szó :-D

      Törlés
  3. Andus nincsen veled semmi baj :) Ne legyél ilyen szigorú magaddal! :)
    Köszönöm Katym Neked is ezt a napot, annyira jó volt, csak kár hogy nem tudtam tőled normálisan elköszönni, mert otthagytok a búcsúzkodás kellős közepén :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már csak ilyen szigorú maradok. :) De szuper volt, köszönjük szépen a szervezést Nektek!

      Törlés
    2. Mert nekem az volt az infóm, hogy megyünk a Naillandbe, és fogalmam sem volt, hogy miért szakadt ketté a csapat! Ne haragudj, de felhívtalak, hogy jóvátegyem :-D

      Törlés
  4. Hű nagyon jó lehetett! Remélem legközelebb nem jön közbe semmi és én is eljutok hozzátok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon remélem, jó lenne már végre-végre összefutni :-)

      Törlés
  5. nagyon jól éreztem magam, a következő alkalommal viszont ígérem, hogy tovább fogok maradni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem is! Meg a tesókádat s hozzad, már neki is írtam a blogján :-)

      Törlés
  6. Remélem a következőre én is eltudok majd menni :)

    VálaszTörlés
  7. Ohh, de jó kis nap. Sajnálom, hogy nem tudtam csatlakozni hozzátok! Bízom benne, hogy legközelebb sikerül! :)

    VálaszTörlés
  8. Szuper volt, a legközelebbire is megyek mindenképp :) Az a Monroe pedig nagyon tetszetős, remélem hamar megmutatod majd, hogyan szuperál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre még nem kentem fel, mert tökéletes alakú körmökre várok, hogy méltón próbálhassam ki. Nem úgy sikerült a zselé, ahogy szerettem volna, de amint összejön a megfelelő terep, jön a Monroe :-)

      Törlés
  9. Várom a következő osztálykirándulást :P Itt is elmondom, hogy nagyon jól éreztem magam, nem bírom elégszer hangsúlyozni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jól érezted magad, én is nagyon örültem, hogy ennyi új arcot ismerhettem meg, és mint kiderült, pluszban feliratkoznom sem kellett, mert Barbi listájáról már mindenkit követtem :-D

      Törlés
  10. jajjjjj, bárcsak ott lehettem volna :(
    yves rocher szülinapi nyaklánc?:D mostmár van egyennyakláncunk:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, milyen nyaklánc, de mindenesetre nagyon az én színeim! Renivel és Kamiival pedig New Yorker-es egyennyakláncunk van, na meg Renivel egyenfelsőnk... De ilyen kedves emberek esetében nem zavar, ha ugyanolyan valamink :-) Remélem, a legközelebbire el tudsz jönni, jó lenne személyesen is megismerni Téged <3

      Törlés
  11. Köszi hogy megszerveztétek, remélem még sok talin vehetek részt a jövőben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, tényleg eljössz a következőkre is, nagyon örülök, hogy megismerhettelek! :-)

      Törlés
  12. Úgy sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, biztosan szuper volt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, lesz még alkalom, hogy csatlakozz hozzánk :-)

      Törlés
  13. De jó lehetett :)) Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni :( Na de majd legközelebb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, majd legközelebb! Remélem, jól sikerült a családi programod :-)

      Törlés
  14. jajj ilyenkor úgy bánom, hogy messze lakom pesttől. :( :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, mert jó lenne Veled is csacsogni, na meg körmöket fotózni :-)

      Törlés
  15. Válaszok
    1. Jó dolog, bizony, egyszer Te is tarts velünk majd :-)

      Törlés
  16. Nagyon jó szombat volt!
    Imádtam!!!
    Jó volt,hogy ennyien el tudtak jönni.
    Mindenképp kell még ilyen nap!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz is még ilyen, és remélem, el tudsz majd jönni, mindig olyan jó Téged újra látni :-)

      Törlés
  17. Bárcsak ott lehettem volna!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, lesz még olyan, ahol tudunk találkozni :-)

      Törlés
  18. Nagyon jó lehetett, remélem a következőre el tudok menni már én is :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, most pedig Bia majd megmutatja Neked is a megmaradt csereberés cuccokat :-)

      Törlés
  19. Érzem én, hogy nincs nyomás :DD Köszönöm az említést és bár megcsúszva, de tartottam az ígéretem ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, egyáltalán nincs nyomás, nem tudom, miről beszélsz :-D

      Törlés
  20. Nagyon jó lehetett! :) Remélem, hogy a következőre el tudok menni. :

    VálaszTörlés
  21. Szupituti nap volt, nagyon-nagyon élveztem! :))))))))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, csak a migrén maradhatott volna ki a buliból :-D

      Törlés
  22. :) Biztos nagyon jó volt. :) Egyszer tényleg muszáj eljutnom... :D Csak hát a fránya távolság. :/ Csak az oda-vissza út vagy egy 10-es. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer tényleg gyere is el, szerintem illenél a csapatba :-) Az utazási költség viszont durva :-(

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.