2013. november 30., szombat

Karácsonyi ajándékötletek, 1. kör – illatgyertyák

Arra gondoltam, hogy ha már úgyis közelg a karácsony, összeállítok egy-egy listát ajándékcsomagba való tárgyak lehetséges lelőhelyeiről. Elsőként az illatgyertyák következnek, ám először leírom, miért is gondolkodom én ajándékcsomagban.

A karácsony nálunk többek között nagy ajándékozással telik, mindenki szeret adni és kapni egyaránt, ám míg a gyerekeknél mindig felmerülnek újabb és újabb ajándékötletek, addig a felnőtteknél egy idő után már nincs igazán olyan dolog, ami ne lenne meg nekik. Emiatt döntöttem úgy néhány éve, hogy felesleges dísz- és használati tárgyak helyett tőlem mindenki elhasználható, hasznos dolgokat kap majd. Mindenki tudja már, hogy az én csomagomban ilyesmi fog lapulni, és egy-egy megjegyzéssel sejtetik is, hogy mely termékeket szeretnék viszontlátni a következő évi csomagban is.

Az ez évi csomagoknak fontos részét képezik majd a gyertyák is, lássuk hát, hogy mely helyekről érdemes a saját tapasztalatom alapján illatgyertyákat beszerezni.

1. Yankee Candle



Talán senki nem lepődik meg azon, ha ez a gyártó nyitja a sort. Rengeteg féle termékből válogathatunk: van itt illatgyertya három méretben, cuki kis üvegben, van mintagyertya az illatok kipróbálására, amelyekhez szintén saját tartó is vásárolható, valamint a híres-neves Tart®-ok, amelyekhez szintén kapható külön Tart®-melegítő, de mint azt már sokan írták (pl. Korinna itt), sima párologtatóban is égethetők. Nálam egyelőre a mintagyertyák (590 Ft/db) és a mécsesek (2190 Ft/csomag) illata lengi be a szobákat, de sokan írták már, hogy a Tart® (360 Ft) és az üveges gyertya a legjobb választás. Szerintem is érdemes egyre benevezni, hiszen remek ajándék lehet, akár önmagában is, és a legkisebb üveggyertya 2890 Ft-os áron lehet a miénk.

Az illatok között nagy kedvencem lett a sajnos már nem kapható Cranberry Chutney, valamint a Camomile Tea, amelyből Tart®-ot is mindenképpen beszerzek majd, hiszen ha a mintagyertya is betöltötte a nappalit és az előszobát csodás illattal, a Tart® csak még jobb lehet.

Beszerezhetőség:
Az illatgyertya.hu oldalát javaslom, ahonnan 15 ezer Ft felett ingyenesen, alatta pedig 990 Ft-ért szállítják ki a csomagokat. (Andus jelezte, hogy a Dohány utcai üzletben személyesen is átvehető a rendelés, köszönöm a kiegészítést! A honlapon azt írják, hétköznapokon 12 és 20 óra között lehetséges ez.)


2. Bomb Cosmetics




A második a sorban a csodás illatokat kínáló Bomb Cosmetics. Nem is tudtam, hogy gyertyáik is vannak, ám egy kedves olvasó említette, és rögtön meg is néztem magamnak a weboldalukat. Először az üveges gyertyákkal barátkoztam (35-40 órás égésidejű gyertyákról van szó), a zöld teásról már van is teszt itt, aztán szemet vetettem a 2790 Ft-ért kapható, csodás csomagolásban érkező tégelyes gyertyákra. Szintén úgy gondolom, egy-egy gyertya akár önmagában is szuper ajándék lehet, hiszen kézzel készített, csodás illatú különlegességekről van szó. 45-50 órányi égést írnak, így az áruk elég kedvezőnek mondható. Bár égetésen még nem vagyunk túl, a tégelyben való szaglászás után egyértelmű kedvencem a kávés, valamint a csodás csokis-narancsos darab. A héten ráadásul felfedeztem, hogy Little Hotties néven a YC Tart®-okhoz hasonló rendszerre is szert tehetünk, melegítő és 120 órányi illatot kapunk összesen 5490 Ft-ért itt.

Beszerezhetőség:
furdogolyok.hu/hu/termekeink/otthoni-illat/ – egy vidéki székhelyű, rendkívül kedves munkatársakkal rendelkező cég, akik készlethiány esetén azonnal telefonon értesítik a vásárlót, és kedves hangnemben keresik meg a legjobb megoldást.


3. Brise Glade gyertyák



Saját képpel jövök, mert semmi bizalomgerjesztőt nem találtam a neten. Ezek a gyertyák a leginkább random áron elérhetők, ugyanis láttam már 1300 Ft-ért is őket, most viszont pl. 695 Ft-ba kerülnek a Müllerben. Elég sok illatot dobtak piacra már, és jelenleg sok téli kapható: az egyik kedvencem a macaronos, de az édesnarancsos-fűszeres, az almás-fahéjas és a képen látható feketeribizlis sem kutya. Bár az említettek közül egyelőre csak a ribizliset égettem, a tavalyi márnememlékszemmilyen-illatú és ez is annyira ontja magából az illatot, hogy kijelenthetem: egy nagyobb vagy két kisebb szoba elárasztására is alkalmasak. A csomagolás megosztó lehet, de személy szerint nekem tetszik ez a zsugorfólia ellenére is igényes kis minta rajtuk.

Beszerezhetőség:
Müller, Rossmann, DM, SPAR, Interspar, Tesco – szinte mindenhol kapható, de mindenképpen javaslom az akciók kivárását a fent említett okokból.
http://shopline.hu – Brise gyertya keresőszóra találhattok rájuk, és jelenleg 1069 Ft-ba kerülnek. Sok, a boltokban jelenleg nem megtalálható illat is van belőle itt.


4. IKEA gyertyák


Még nem égettem őket, és így nem tudok beszámolni arról, hogy mennyire illatoznak, de ha csak fele annyira szuper az illatuk égés közben, mint az üvegben, akkor jó vásárt csinálhatunk velük. Egy háromdarabos szettet kaptam ajándékba, a Tindra Ljuv nevűt, és három olyan csodás sütiillatű gyertyát tartalmaz, hogy még a nyál is összefutott a számban tőlük. Egy csokitortás, egy karamellás és egy vaníliás-kardamomos illatot rejt, és 995 Ft-ért kapható a szett. Nagyon remélem, hogy a külön kapható nagyobb gyertyák között is megvannak ezek az illatok, mert a fehérre beneveznék szívesen nagyobb méretben is. A háromdarabos készlet egyes darabjai 25 órán át égnek a csomagolás adatai szerint.

Beszerezhetőség:
Szemezni a weboldalon lehet, beszerezni őket pedig az áruházaikban, Budapesten és Budaörsön.
http://www.ikea.com/hu/hu/search/?query=gyertya


5. DM saját márkás Profissimo gyertyák



Több változat is kapható, sőt, mécses is van, és szerencsére nem csak a tégelyben, hanem égetés közben is illatoznak rendesen. A saját márkás és drogériákban kapható egyéb termékek között jól teljesítenek, és mutatósak is, bár azért az egyszerűbb vonalat képviselik. A fenti képen látható két illat aktuálisan is kapható, 800 Ft körüli áron, és igazi kellemes karácsonyi illatokról van szó. Persze emellett az állandó szortiment is figyelemre méltó, van benne mangós és zöld almás is. Az üveg egyébként teljesen egyszerű átlátszó, viszont az IKEA-gyertyákhoz hasonlóan – megfelelő körítéssel – ezek is díszei lehetnek az otthonainknak

Egy személyes kedvencem viszont a süteményillatú csoda, amely a promóképen így néz ki:



Sajnos a kinézetének nem sok köze van a valósághoz (megmutatom majd nemsokára), de az illata csodás fűszeres-illatos süteményé, kis sós beütéssel. Ha a külcsín is a képnek megfelelő lenne, nem sajnálnám érte az 1500 Ft-ot, így viszont kicsit drágállom, és azt kívánom, bárcsak kiadnák ugyanezt az illatot a fent mutatott egyszerű átlátszó poharas verzióban is.

Beszerezhetőség:
DM drogériák, viszont ne egy helyen keressétek őket: míg az üvegpoharas a saját márkás gyertyák között foglal helyet, a sütiillatú a Brise gyertyák társaságában csücsül.


Ti hogy álltok az illatgyertyákkal? Örülnétek, ha ez (is) lapulna a csomagotokban? Van esetleg egyéb márkájú kedvencetek?

31 megjegyzés:

  1. az ikeás teamécseseket nagyon szeretem, főleg az erdei gyümölcsös illatút! :) most betáraztam illatgyertyákkal az Intersparból, a levendulás még intenzívebb illatú, mint a már kedvenc vaníliásom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg fogom szagolni mindkettőt, az IKEA amúgy is tervben van, az Interspar pedig a Te gyertyaajánlásaid miatt lesz :-D

      Törlés
  2. Nálam egyértelműen a YC a kedvenc, utána pedig az Ikeás gyertyák. :) Anyukám, a mamám és a barátnőm kapnak majd üveggyertyát karácsonyra, meg persze rendelek majd egy csomó Tart-ot is. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom, te tántoríthatatlan YC-rajongó vagy :-D Biztosan örülni fognak az ajándéknak, szerintem is szuper dolog ilyet adni, mert mutatós, és sokáig elég, így illatozás közben mindig eszükbe juthat az ajándékozó is :-)

      Törlés
  3. Az illatgyertyánál, a Dohány utcai üzletükbe is átvehetőek személyesen a megrendelt csomagok, ha közel lakik az ember, vagy éppen elintézni valója van a városban. :) (Nem okoskodni akarok, csak ha nem muszáj, akkor nem kell szállításra költeni! :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, beleírtam, és tudtam erről, csak hát mivel egyórányira lakom onnan, valahogy csak a szállítás jön számomra automatikusan :-D Az az üzlet amúgy nagyon veszélyes lehet, de kinyithatnának szombaton is, legalább egy kis időre...

      Törlés
  4. Sajnos még YC-t nem próbáltam, de nagyon kíváncsi vagyok rá, és amint legközelebb Pesten járok tutira beszerzek egyet-kettőt belőle. A Brise gyertyát imádom, és így kép alapján a Dm süteményes gyertyája nagyon szuper lehet,de ahogy olvastam te picit csalódtál benne, várom róla a képet,kíváncsi vagyok hogy milyen élőben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Yankee Candle nagyon jó kis márka, én csak egy kis mintaboltban jártam, de a Dohány utcai üzlet egy mennyország lehet. Sajnos a másik bolt drágább is volt, úgyhogy a személyes látogatást vagy a netes rendelést ajánlom :-) A DM-esről pedig már kint van a bejegyzés, úgyhogy láthatod, milyen bajaim vannak vele :-)

      Törlés
  5. Áhá, itt van a te kis almás-fahéjas Brise Glade-ed :) A Yankee Candle-t egyszer én is ki fogom próbálni, de igazából engem nem is a márka az, ami megfog, hanem az illat. Minél különlegesebb, annál jobb. Mondjuk karácsony tájékán nálam az almás-fahéjas a kötelező :) Én egyébként nagyon szeretem az illatgyertyákat, csak ne vaníliásat kapjak :D Attól kiszaladok a fél világból, nagyon nem szeretem, de a finom gyümölcsös, fűszeres illatok jöhetnek, meg nyáron a citrusosak is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vaníliásat én is nehezen viselem egy ideje, de a fűszeres-sütis illatok tudnak jók lenni. A bogyós gyümölcsök és a fűszerek pedig minden mennyiségben jöhetnek. :-) Ja, és a The Body Shop Satsuma illóolaja a világ legjobb mandarinos illata :-)

      Törlés
  6. Ide az összes gyertyával mind :D Éppen YC gyertyát égetek, Honey & Spice-t :)
    De már csak kettő van a téli kollekcióból, úgyhogy valami más illatgyertya megoldás után kell néznem, köszönöm a posztot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de jól hangzik a mézes-fűszeres is :-) Majd írd meg a blogon, hogy milyen másik gyertya mellett döntöttél :-)

      Törlés
  7. Annyi helyen olvastam már a YC-ről, hogy lassan muszáj lesz nekem is beszereznem pár gyertyát tőlük :D Most igazi karácsonyi hangulatom kerekedett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy meghoztam a karácsonyi hangulatot! Nálam már karácsonyi dalok szólnak...

      Törlés
  8. Az utolsót nagyon szeretném, de már 5 DM-ben néztem, és egyikben sem volt :( Amúgy nemrég vettem pár YC mintagyertyát, a Merry Marshmallow-ot égettem múlt héten, nyamiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pillecukorkás illat is jól hangzik! Amúgy van a DM-ben mécsesben is ilyen megnevezésű illat, de nem ugyanolyan sajnos, mint ez a kis mézis-zsugorfóliás :-)

      Törlés
  9. Imádom az illatgyertyákat *.* Már egy egész fiók tele van itthon :) Amúgy én még a KIK-ben találtam fantasztikus illatú gyertyákat!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát jó tudni, hogy nem csak nálam sorakozik jó pár... A KIK-be beugrom majd, köszönöm a tippet :-) Égetés közben is rendesen illatoznak?

      Törlés
    2. Igen, akkor is rendesen illatoznak! :) Sőt közben eszembe jutott, hogy a JYSK-ben is láttam jó kis illatgyertyákat!! :)

      Törlés
  10. Na engem ezekkel kilóra meg lehetne venni... :D

    VálaszTörlés
  11. Régen volt talán a Brise-nek ilyen "nagy poharas" gyertyája, amiből a vaníliásat úgy imádtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, most is láttam ferde csíkosban, négyzet alapú tégelyben, meg van a kétrétegű hengeres, ami felül bogyós gyümölcsös, alul pedig vaníliás :-)

      Törlés
    2. Biztosan szuper az a változat is :)

      Törlés
  12. Én idén még egy gyertyát sem szereztem be, de már rajta vagyok az ügyön. Keresem a tökéletes almás-fahéjasat, és narancsosat, mert nekem az a karácsonyi! Bár, ha lenne rántott husis, akkor biztosan megvenném. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brise-ből pont van olyan, sőt, DM-esből is, úgyhogy lehet, hogy egy DM-ben simán megoldódik az ügy. Ha találok szuper illatot ebből az illatcsaládból, akkor megosztom majd a blogon :-)

      Törlés
  13. Stop using my pictures! You already used one of my pictures in your post before. I did not allow you to use them!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. As far as I know everything on google is available for everyone. But to be honest, this is such a professional picture that I thought it was a promo for DM, the company. However, I will update the post in a minute so that it has the source, too, and please try a little more friendly approach next time, as I usually name the source when a picture is from another blog. :-) I am not an enemy, just another person on the internet, who can be talked to.

      Törlés
    2. So as I have not received an answer from you, I removed your photo, though I hoped there can be a peaceful solution. Have a nice holiday season though :-)

      Törlés
  14. Pont ma vettem meg ugyanezt az ikeás szettet, ó te jó ég, a csokis...
    Szerintem nem lehet őket külön kapni, legalábbis én nem találtam :(

    VálaszTörlés
  15. Úgy szeretnék egy üveg YC gyertyát, olyan szépek! :):)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.