2014. július 23., szerda

Urban Decay Naked vs. MUR Disappearing Till Tomorrow – összehasonlító bejegyzés


Hiába tervezek én sok-sok bejegyzést írni, ha Murphy a menyasszonyaként tekint rám, és folyamatosan velem tölti az időt... Bár egy másik palettáról terveztem volna színmintákat készíteni, ez sajnos nem jött össze, így a kész képek közül mutatok meg egy szerintem méltánytalanul hanyagolt, jól összeállított Makeup Revolution palettát.

Méretileg amúgy meglepően kicsi, alább az egyik Iconic palettával láthatjátok összehasonlításban.


A színei csodaszépek, és konkrétan Naked-párbaj céljával rendeltem meg, mert mára kijelenthetem, hogy ez az összehasonlítgatósdi konkrét hobbivá lépett elő.

Az alsó két, nagyobb méretű szín elvileg szemöldökre van szánva, de mint azt a szemöldökpalettás tesztemben is láthattátok, szemhéjpúderként is megállják a helyüket ezek is.


A színeit pedig a Naked paletta színeivel vetettem össze, és most lássuk, mire jutottam. Szokás szerint alapozóra, ecsettel készültek a minták, és minden esetben egy természetes fényben készült és egy vakus kép látható, valamint a bal oldali szín az eredeti, a mellette lévő pedig a hasonmás.

Virgin vs. 1/1: Szinte azonos a két szín, a másolat csupán egy leheletnyivel világosabb.


Sin vs. 2/1: Ismét csak leheletnyi az árnyalatkülönbség, és bár az UD pigmentáltabb, a MUR kevésbé potyog.


Naked vs. 1/2: Kissé világosabb és melegebb árnyalatú a hasonmás, viszont a pigmentáltság és a kezelhetőség-satírozhatóság azonos.


Sidecar vs. 2/2: A MUR jóval kevésbé pigmentált, viszont jól építhető, és az eredetinél kevésbé potyog.


Buck vs. 1/3: Azonos árnyalat, és csupán egy kicsivel gyengébb pigmentáltság. Ilyen árfekvésű terméknél ez kivételesen jó teljesítménynek számít.


Half Baked vs. 2/3: A legtöbb hasonmáspaletta itt szokott elvérezni, és itt is a szokásos árnyalatkülönbség és pigmentáltságban való lemaradás látható.


Smog vs. 2/4: Kevésbé metálos, viszont jól építhető hasonmás, amely az eredetinél kevésbé potyog.


Darkhorse vs. 2/5: Kevésbé pigmentált, ugyanakkor színazonos árnyalat, amely jól építhető, és még a fénye is szinte teljesen azonos az eredetiével.


Toasted vs. 1/5: A fénye az eredetiétől messze elmarad, ugyanakkor ez nem feltétlenül hátrány, hiszen szerintem így egy jobban kihasználható, metálos helyett inkább szaténos, hideg árnyalatú színt kapunk.


Hustle vs. 2/5 v. 2/7: Két alternatívát is kapunk, és míg a 2/5-ös csak egy picivel hidegebb árnyalat, a 2/7-es már ennél is hűvösebb. Viszont mindkettő gyönyörű, és mind füstös sminkhez, mind a külső V és a szempillatövek árnyalására jól használhatóak.


Creep vs. 1/6: Tökéletes másolat, nem lehet mást mondani. Még magasabb árfekvésnél is ritka az ilyen jól pigmentált fekete, és a MUR-nak sikerült ez rendkívül jó áron teljesítenie.


Gunmetal vs. 2/6: A másik szokásos gyenge pont, amely ennél a palettánál is elmarad az eredetitől. Úgy látszik, ez a metálos szépség nehezen koppintható, bár kétségkívül szép az utánzat is.


A palettáról általánosságban elmondható, hogy a színek kevésbé potyognak, és bár sokszor kevésbé pigmentáltak az eredetiekhez képest, építhetőek, így jó szemhéjalappal hasonló hatás érhető el velük – bár hozzátenném, hogy az én szemhéjamon még az Urban Decay termékei sem érnek semmit jó szemhéjalap nélkül...

Emellett a paletta mérete is nagyon tetszik, mert igazi táskába dobható darab, bár a tükröt hiányolom belőle. Az ára viszont nagyon baráti, és mivel a színek tartósak és jól használhatóak, meleg szívvel ajánlom megvásárlásra. Ide kattintva eljuttok a Pink Panda oldalára, ahol 1890 Ft-os áron lehet a Tietek.

Nektek hogy tetszik ez a paletta? Ha van MUR terméketek, elégedettek vagytok vele?

12 megjegyzés:

  1. Olyan jó teszteket írsz!!
    Más téma, de most éppen a Clean Cotton Yankee tartot égetem és olyan hihetetlen jó illata van, imádom, azt hiszem nálad olvastam, hogy szereted és tényleg jó!! Köszi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, örülök, hogy tetszenek a tesztek, igyekszem alapos lenni velük :-) A Clean Cotton tényleg jó illat, meg is rendeltem nagy méretben, amikor akciós volt, mert néha nagyon jól tud esni ez az igazi tisztaságillat :-) Azt nem tudom, hogy írtam-e már róla, vagy említettem-e, de szerintem Moon Angel is szokta emlegetni. Amúgy a Fluffy Towels is nagyon jó, rokon illat, de mégis más :-)

      Törlés
    2. Nagyon jó lett a teszt, megértem, hogy az összehasonlítások készitesei hobbivá váltak :) Nekem a Cotton Clean a kedvenc tartom, számomra jobb nincs, imádom :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszett, a Clean Cottonra pedig már én is kedvet kaptam, hogy ennyit mondtátok :-D Nagy gyertyaként van meg, szerintem egyik nap meggyújtom majd :-)

      Törlés
  2. Nekem az Iconic3 van meg. Egy blogon láttam először, valaki Angliából rendelte meg, én meg sóvárogva néztem, mivel betojt a Paypal-om. De jól jártam, mert véletlenül utána megtaláltam a Pink Panda oldalán, úgyhogy rohanvást rendeltem meg az első körben. :D Csodaszép. Még ki sem próbáltam teljesen, mivel mostanában a nagy melegben nem sminkelek. Kitűnően működik az alapommal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Iconic 3 az egyik legjobban sikerült koppintásuk, a 2-es is nagyon jó amúgy, csak az 1-esben kellett csalódnom, de abban nagyot. Viszont a másik kettőben még a MUA palettáknál is jobban sikerült, pigmentált, puha színek vannak, úgyhogy jól jár vele sokezer Naked-rajongó lány :-) Milyen alapot használsz egyébként?

      Ja, és nem tudom, láttad-e, mert lehet, hogy nem olvasgattad a régebbi bejegyzéseket, de mindhárom Iconic palettát összevetettem a Naked-párjával, szóval érdemes visszalapozgatni :-)

      Törlés
  3. Huha. Ezek a MUR márka eléggé belehúzott, nagyon tetszik. Tényleg hasonlít, bár gondolkodom rajta sokat és biztos hülyének is néznek majd páran, de most tényleg, ilyen durva másolatokat hogy lehet csinálni, hogy ne lehessen lopásnak venni, mikor tényleg az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont ezt a kérdést tettem fel, meg ugye most a Too Faced Chocolate Bar palettát is lemásolták, meg Too Faced pirosítókat is, szóval nagyon ráfeküdtek a projektre :-D

      Törlés
  4. Azt hiszem új szerelmem született! :) Talán mind a három dupe-ot megrendelem, így lesz naked 1-2-3 palettám is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az 1-essel vigyázz, olvass vissza egy kicsit, sajnos nem teljesített jól az összehasonlítós tesztemen :-( Abból inkább a MUA palettáját ajánlom, viszont a 2-es és a 3-as Iconic paletta igazi remekmű :-)

      Törlés
  5. Szép ez a paletta. :) Én az Iconic 2-re és a pirosító paletták egyikére ácsingózom. De a What you waiting for paletta is nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Iconic 2 szuper palettájuk, azt tanúsíthatom, a What you waiting for pedig Urban Decay–Sleek koppintásnak tűnik, és csodaszép tényleg *.*

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.