A tegnapi ígéretemnek megfelelően ma ismét gyertyateszt következik, hiszen ha felkelti az érdeklődéseteket, érdemes lehet még lecsapni az akciós árú másik illatra, amely a Waikiki Melon nevet kapta.
Ez az illat is szerepelt már Instagramon, hiszen a tegnapival felváltva égetem őket manapság.
A színe egyébként kifejezetten nyári, bár a vázás dekorációmmal együtt már inkább az őszt idézi.
Ugyan a viasz a tegnapihoz képest sokkal kisebb mértékben képez csak ombre hatást, de azért igencsak mutatós ez a vidám narancssárga.
Az illata egyébként nem annyira erős, mint a Summer Scoopé, vagyis talán inkább csak másmilyen. Ugyanis mindenhol ott van, ugyanúgy betölti a szobát, de sokkal selymesebb módon, nem olyan tolakodóan és nyilvánvalóan, mint a tegnapi epres fagyi. Az illata erőteljes sárgadinnye, bár nekem kicsit mangós beütés is rémlik, mert mindig eszembe juttatja a Mango Peach Salsa nevű csodát, amely egyébként közkívánatra ismét kapható, ide kattintva megtaláljátok. (Igen, az én kívánságlistámon már szerepel a nagy méret.)
Az illat leírása a weboldalon egyébként a következő:
Aloha! A napsütötte, lédús dinnye és egy csipetnyi édes narancsolaj aromájának kombinációja.
A viaszmedence ebben az esetben is problémamentesen, fóliázás nélkül kialakul kb. 2 óra égetés után, úgyhogy újabb piros pont a hisztimentes égésért. (Valamint meg kell említenem, hogy tegnap óta egy harmadik illatot is tesztelek, és ott bizony nem ennyire jó a viaszmedence-teljesítmény, úgyhogy nem csak a meleg tehet erről, hanem ilyen szempontból tényleg jobb ez a két illat az átlagnál.)
A nagyméretű gyertya egyébként sajnos már nem kapható, de a közepes méret is eléggé megéri az árát, na és ismét ott a Tart® megvásárlásának lehetősége. Merthogy ezt az illatot is mindenképpen érdemesnek tartom a megvásárlásra, az e havi kedvencek mindketten pozitív élményt nyújtottak.
http://illatgyertya.hu/a_honap_illata_65
Ti ismeritek ezt az illatot? Szeretitek a hasonló gyümölcsös illatkompozíciókat?

Ez az illat is benne van a rendelésemben, igaz csak tart formájában, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Nem leszünk jóban, ha ilyen sok gyertyás bejegyzés lesz és a videóról nem is beszélve. :)
VálaszTörlésÓ, de jó, majd mindenképpen írd meg, hogy hogy tetszik :-) Nálam nagy kedvenc lett :-)
TörlésImádom a gyertyás/mécseses bejegyzéseid, videóid hangulatát! ;-)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek, és hát egy gyertyamániás csakis pozitív hangulatú bejegyzést tud írni, persze a kevés csalódás kivételével, mert azért az is volt már :-)
TörlésÉrzem az illatát *-* karácsonykor nagyon szeretnék majd egy ilyen nagyobb gyertyát: )
VálaszTörlésÉrdemes ilyet kérni ajándékba, de addig is meggyújthatnád az egyéb ajándékba kapott gyertyáidat ;-)
TörlésMoo o.O Olyan régóta nézegetem már ezeket a gyertyákat, de sosem rendeltem, mert nem tudok dönteni a méretek között. Esetleg, ha van minden YC üveggyertya méretből neked, nem készítenél egy méretábrázoló képet? Amin látszik, melyik a nagy-közepes-kicsi, mondjuk egy körömlakkhoz viszonyítva. :)
VálaszTörlésNa, akkor mindjárt kiteszek Neked egy képet Instára, hogy a legkisebb hogy néz ki körömlakkhoz képest, a többit pedig a kicsihez viszonyítva itt meg tudod majd állapítani:
Törléshttp://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/04/yankee-candle-meretek-mennyi-is-az-annyi.html
Köszikösziköszi :)
TörlésJaj, de mesés illata lehet!! :) Még soha nem volt Yankee Candle gyertyám, és bár egyetlen gyertyáért ennyi pénzt szerintem sajnálnék is kiadni, néhány tartot most már tényleg ideje beszereznem :)
VálaszTörlésNagyon jó illat tényleg, érdemes lehet kipróbálni, szerintem tavasztól őszig égethető, bár én még télen is el tudom képzelni egy kis nyáridézéshez :-) A Tartok pedig mindig nagyon jó teljesítményt nyújtanak, bennük még sosem kellett csalódnom :-)
TörlésGyönyörű ez a gyertya. :) Picit tényleg őszies hangulatot idéz, nekem nagyon tetszik. :) Már régóta szeretnék én is rendelni Tart-okat, csak a szállítási költség miatt mindig lebeszéltem magam róla. Idén viszont ha megjelennek a karácsonyi illatok akkor fogok rendelni ezt most megfogadom! Te is neten rendelsz amúgy? Vagy Pesten az üzletben vásárolsz? Még egy kérdésem lenne, hogy mi az a gyertyakoppintó? Láttam a honlapon, de nem jöttem rá! :) Ági
VálaszTörlésSzia, Ági! :-) Én is neten szoktam rendelni, mert nem igazán járok az üzlet közelében, így mindig az illatok leírására támaszkodom, bár azok annyira jól hangzóak mind, hogy nehéz a döntés :-) Egyébként pedig érdemes Pick Pack Pontra rendelni, mert oda elég kedvező a szállítási költség, én is így szoktam megoldani :-)
TörlésA gyertyakoppintó egyébként egy kúpos kis fémtárgy, amellyel le tudod fojtani a lángot – mivel nem jut oxigénhez, szép lassan alszik ki, füstölés nélkül, de ugyanezt a hatást úgy is elérheted, hogy jó hosszan fújsz rá, és a kilélegzett szén-dioxid szintén füstmentes elalvást biztosít a lángnak :-)
Köszönöm a választ! :) Rendelni fogok amint jönnek a téli illatok! :) Megnéztem a Yankee Candle amerikai honlapját, annyira jó dolgok vannak csak ámultam! :) Kár, hogy nálunk nincs ennyi minden. Még egy kérdésem lehet? Ha egy Tart-ot belerakok egy sima mezei, tehát nem Yankee Candle párologtatóba, akkor azt utána is tudom még használni pl. illóolaj párologtatásra? Vagy kell alá egy alufólia? Köszönöm a választ előre is! :) Ági
VálaszTörlésA téli illatok nekem is nagy kedvenceim, már fel is írtam pár most is létezőt, hogy mindenképpen megrendeljem őket a karácsonyi időszakra - Christmas Eve, Christmas Memories és Red Apple Wreath a nevük, és isteniek mindhárman :-)
TörlésA párologtatónál a viasz könnyen kipattintható hideg állapotában, és utána szappanos vízzel átmosva ismét tiszta lesz, viszont én pont az illóolajok miatt aggódnék inkább - a vízkővel együtt annyira ráeszik magukat a kerámiára, hogy nem lehet eltávolítani szinte sehogy, és ha ennek a maradványai vegyülnek a viasszal, az már lehet, hogy nem lesz kellemes. Szóval szerintem nézz körül pl. a Müllerben vagy OBI-ban, és szerezz be inkább egy külön darabot a viaszokhoz, nekem is van egy 1500 Ft-os is, amivel ugyanolyan jól működnek a Tart-ok. :-)
Köszi, megfogadom a tanácsaidat! Illetve felírtam ezeket a karácsonyi illatokat! Szép napot! Ági
VálaszTörlésNeked is legyen nagyon szép napod! :-)
TörlésKaty
Én már rég akarok ilyen nagyobb gyertyát, de az illatról nem tudtam dönteni, de most már egyik benne van a listámban :) Jövő hónapba aktuális lesz! Köszi Katy :)
VálaszTörlésNagyon szívesen! Mondjuk az e havi illatok is elég jók, úgyhogy ismét veszélyben van a pénztárcám :-D
TörlésÉn nem szeretem a sárgadinnyét, már az illatát sem :( :D
VálaszTörlésNo igen, akkor ez nem Neked való illat semmiképpen sem :-)
Törlés