2013. július 2., kedd

Ecsetgyűjtemény – a kedvenc alapozóecseteim

Még régebben jeleztétek, hogy szívesen látnátok az ecsetgyűjteményemet, ezért most sorozat formájában meg is mutatom őket. Nem minden ecset szerepel a képeken, mert van, ami már kiesett nálam a kedvencek köréből, sőt, olyan is akad, amely bár szerepel a képeken, azóta szomorú eset miatt a kukában végezte. Mindegyik ecsethez írok pár szót, valamint beszerezhetőséget is, és témákra bontva érkeznek majd csoportokban.

Lesznek ecsetek, amelyek több helyütt is szerepelnek, amennyiben több dologra is használom őket.

Alapozóecseteim:


Alapozáshoz többféle ecsetet is használok, bár mostanában
egyre inkább a kézzel eldolgozásra esküszöm, mivel alapozó
helyett elég a színezett hidratáló/BB.

Coastal Scents Duo Fiber ecset:
Szeretem, mert könnyű vele elérni a trükkösebb arcszögletekbe is. A 22 darabos ecsetkészletem része, amely beszerezhető a Make Up Plaza oldalán.

Coastal Scents alapozóecset:
Ugyanazon ecsetkészlet része, kicsit nehéz vele bánni, mert nagyon tömött, erős szálai vannak, így inkább a krémes alapozókhoz ajánlanám, folyékonyhoz kicsit túl erős már.

Coastal Scents lapos végű ecset:
A világ egyik legpuhább ecsete, ezért többféle célra is használom. Nagyon szeretem, de lekerekítettebb véggel nagyobb hasznát venném a hiperpuhaságnak. Szintén a fentebb említett készlet része.

Real Techniques Expert Face Brush:
Az RT ecsetekről már többször is ódákat zengtem a blogon (erről konkrétan itt olvashattok), és továbbra is az abszolút kedvenceim. Ezt a darabot többek között alapozásra is használom, és nagyon jól működik: a lekerekített vég miatt mindenhova odaférek vele, és a tömöttsége miatt jól a bőrömbe dolgozza a terméket. Beszerezhető az iherb.com oldalán, most már 4 dolláros szállítási opciójuk is van.

Coastal Scents Duo Fiber ecset:
Az elsőként említett ecset nagytesója. Körkörös mozdulatokkal lehet vele terméket dolgozni a bőrbe, kicsit csíkoz, ha folyékony termékről van szó, de bele lehet jönni a használatába. Szintén a 22 darabos ecsetkészlet része.

Real Techniques Buffing Brush:
A Core collection része, amelyről már írtam a blogon. Nagyon szeretem, mert nem totálisan lapos, és viszonylag kicsi is a feje, így mindenhova odaérek vele. Korrektorhoz és alapozóhoz egyaránt szeretem. Az iherb.com oldalán itt találjátok meg a készletet.

Real Techniques Essential Foundation Brush:
A Travel Essentials készlet része, amelyről itt írtam már, az iherb-com oldalán pedig itt található meg. Főleg télen használom, alapozásra és korrektorhoz egyaránt megfelelő.

Ebben a csoportban mindegyik ecset problémamentes, így már egy-másfél éve használom őket, a mosást bírják, nem hullanak, nincs velük probléma. Nagyfejű ecseteknél annyi trükköm van, hogy mielőtt lefektetem őket száradni, összenyomogatom a szálakat, hogy tartsák az alakjukat, és ne álljanak szét a szálak.

A sorozat többi része kétnaponta lesz várható, és ha bármilyen kérdésetek van valamelyik ecsetről, írjátok meg, és igyekszem válaszolni.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Igen, innen már lehet válogatni, és így akkor is van még használható, ha halogatom a mosást :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.