2013. július 8., hétfő

Ecsetgyűjtemény – a kedvenc pirosítóecseteim


Nagy kedvencek következnek, ugyanis a pirosítás kedvenc lépésem a sminkelés során.

Itt már láthattok előzőleg említett ismerősöket

Real Techniques Blush Brush:
Az abszolút favorit, amelyből biztosan lesz még másik, mert púderezésre is szeretném használni. Önmagában megvásárolható az iherb.com oldalán, és csak ódákat tudok zengeni róla. Nagyon jó a formája, nagyon puha, bírja a mosást, és még rózsaszín is.


Ebay-ecset:
Mióta többen vannak, már pirosításra is szoktam használni, és erre is bevált, sőt, mivel kicsit lapított, a járomcsont alatti kontúrozásra is megfelel. 2 dollárért szuper terméket kaptam, ami felér az RT-ecsetekkel is.


Coastal Scents pirosítóecset:
Mivel ferdén vágott, kontúrozni is szoktam fele, illetve mivel sokszor csak egy nagyobb fejű ecset van velem utazáskor, púderezésre is használtam már, és arra is megfelel. Kicsit tömött, ezért vigyázni kell, nehogy túl koncentráltan kerüljön a termék az arcra, de ezenkívül nincs gondom vele. Megvásárolható a Make Up Plaza oldalán.


Essence pirosítóecset:
Szintén jól teljesít, puha, ügyes, kontúrozni és púderezni is lehet vele, tartja a formáját és a színét, és mindössze 900 Ft környékén megvásárolható a DM, Rossmann és Müller üzletekben.


Tube ebay-ecset:
Bár már ritkábban használom erre, pirosításra is alkalmas, a mosást bírja, alaktartó, puha a hegye, és púderrózsazsín. Szeretem. Bővebben itt olvashattok róla.


Coastal Scents pirosítóecset:
A már említett megszűnt utazókészlet része volt, és szerencsére nem olyan karcolósan kemény, mint a púderecset ugyaninnen. Kontúrozni, púderezni és pirosítani is szeretek vele, mosáskor érdemes összenyomogatni a szálakat, hogy ne álljanak szanaszét, de ezenkívül tényleg bevált.


Ti kerek vagy ferde ecsetet szerettek inkább pirosításhoz használni?

4 megjegyzés:

  1. Én a kerek ecseteket preferálom, most egy Ebay-es kis kabukit és egy nagy Rossmannos ecsetet használok. Ez utóbbi nem az igazi, de jó nagy feje van - ezért keresek egy nagyobb fejű puha ecsetet..
    Arra az Ebay-es ecsetedre egyre kíváncsibb vagyok ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a Real Techniques-t imádnád, annál jobb ecsetet szerintem rajzolni sem lehet :-D

      Törlés
  2. Nem tudom, mennyire régen rendelted az ebay-es ecseteket, de ha találsz hozzá linket, szívesen fogadnám :) Nekem annyira nem vált be az Essence pirosítóecsete, nem rossz, de lassan egy év használat után sem sikerült "betörni", nekem elég kemények a szálai, és sokszor nem tudom vele rendesen eldolgozni a pirosítót, vagy van, hogy fel sem veszi a festéket. Volt előtte egy no name kerek ecsetem, valami kis 100ft-os boltban vettem, imádtam, de sikerült egy nyaralás alkalmával elhagynom (és azóta sem találtam olyat...).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerestem, de sajnos nem találtam sehol. A Rossmannban láttam elég jónak tűnő ecsetet, ha majd tesztelem, írok róla, hogy jó-e, mert már hónapok óta nézegetem, úgyhogy szerintem a végén az enyém lesz :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.